Bükkszék
|A Mátra és a Bükk lábánál, a Tarna völgyének peremén fekszik Bükkszék, már a középkorban ismerték, 1275-ben említi egy oklevél Sceek alakban.
A Magyar Királyi Földtani Intézet vezetője ifj. Dr. Lóczy Lajos, az olajkutatások súlypontját az Alföldről az Északi Középhegységbe helyezte át. A bükkszéki olajtermelés kezdete 1937. április 28-a, amely egyben a magyarországi rendszeres és iparszerű olajtermelés kezdetét is jelentette. „… Az üzem termékeit a környék népe világításra, főzésre és fűtésre tudja csak használni….”. Becslések szerint az eredeti készletnek csak 27százalékát termelték ki, a visszamaradt 73% kitermelése teljesen gazdaságtalan lenne, így Bükkszék megmarad a kőolajkutatás „ős-bölcsőjének”.
1799-ben említi elsőként Vályi András a későbbiekben világhírűvé vált bükkszéki sós vizet: „…nevezetes kősziklából eredő forrás van a határában, mely tavasszal és ősszel úgy megfejéríti a sarat és gyepet, mintha liszttel meghintenék, érezhetően sós voltáért a marhák is nagyon szeretik.” Fényes Elek Pesten 1851-ben nyomtatott „Magyarország geographiai szótára” már megemlíti Szék magyar falu ismertetésénél, hogy „ …van egy kőszikláből fakadó sóstartalmú forrás vize…”. Ferenci István 1935-ben a Bányászati és Kohászati Lapokban hivatkozik Pesty Frigyes 1863-ból származó leírására, mely szerint: „ A Sóslápu és a Sósverő nevet viselő szántóföldek… az ezen szántóföldek közt lévő sóskútról nyerték nevüket…”
A kőolajkutatás beindulása után, melléktermékként egyre több kútban jelentkezett a fent említett szódás, sós melegvíz. Ennek megvizsgálására 1938 tavaszán a szakemberek a lemélyített 27. számú fúrást használták fel. Erre a kútra alapozva készült el 1939-ben a strandfürdő.
Az 540 méter mélyről feltörő 39-40°C-os Salvus víz, összetételét tekintve a világon egyedülálló igen magas összes oldottanyag tartalmú (22205 mg/l). A magas hidrogénkarbonát mellett az összsó-, a nátrium-, a bróm-, és a jódtartalom, a szabad szénsav alapján egyenként is ásványvíznek minősülne. A gyógyvíz ivókúra keretében eredményesen alkalmazható heveny és idült gyomorhurut, gyomorsavtúltengés esetében, rendszeres használata gyógyítja és megelőzi a gyomorfekélyt. Különböző bélrendszeri betegségek gyógyításra is eredményesen alkalmazható. Bizonyos vesekőbetegségekben a vizelet alkalizálásával gátolja a kőképződést. Cukorbetegség esetén alkalmazva a beteg vércukorszintje csökken. A SALVUS gyógyvízzel végzett belégzőkúra tisztítja a légutakat, és eredményesen gyógyítja a légutak heveny és idült gyulladásait, a hangszálak regenerálódást segíti elő, és a dohányzást kísérő légúti panaszokat is csökkenti.
Kiemelkedő szerepe volt a víz jelentőségének felismerésében, palackozásának megszervezésében és népszerűsítésében Csonka Lajosnak az akkori Gyógyvíztermelő Vállalat igazgatójának, aki a víz pontos analízisét elvégezte és egy sikeres névvel – SALVUS – gazdagította. Az 1951-es Lipcsei Vásáron mutatkozott be a gyógyvíz először külföldön is, majd egy sikeres reklámfilm szlogennel – „SZERVUSZ SALVUS – SALVUS SZERVUSZ” – megkezdődött a gyógyvíz diadalútja.
A SALVUS gyógyvizet szaunavízként felhasználva, a szaunában a gyógyvíz értékes ásványi összetevői a légtérbe kerülnek, a bőrfelületre valamint a légutakra élénkítő illetve tisztító hatást fejtenek ki. Porlasztókészülékkel vagy ventillációs párologtatóval a szobák légterébe porlasztva „gyógyklíma” képződik, mely igen jó hatással van a légutakra. Fürdőkúra esetén a reumás mozgásszervi betegségek és nőgyógyászati megbetegedések kezelésében is igen jó eredménnyel használható. A víz jódtartalma kedvező hatású lehet bizonyos szembetegségek kezelésére, mint ahogy a szabad szénsav tartalom is a vérkeringést befolyásolja.
A régi fürdőrészt a nagy érdeklődésre való tekintettel később kibővítették így a gyógyvízzel töltött medencék mellett egy feszített víztükrű medence, gyermek medence, valamint egy vízicsúszda szolgálja a gyógyulni, pihenni és szórakozni vágyók kikapcsolódását. Aki egyszer megmártózott a körmedencében, megérezte a 39 °C-os Salvus gyógyvíz jótékony hatását, a falu különös atmoszféráját, biztos, hogy visszavágyik, és újra felkeresi.
A falu egyetlen kúriája a Práff család tulajdona volt, 1820 körül épült, klasszicista épület, ma faluházként működik.
Bükkszék nevezetességei közé tartozik, a torony nélküli templom, amely az Árpád korban épült. Később gótikus részletekkel gazdagították, a török hódítások utáni újjáépítésekor tornyot nem építettek hozzá.
2007 augusztusában a kőolajkutatások 70. évfordulója alkalmából nyílt meg az olajfúrás történetéről szóló állandó kiállítás a strandon, valamint az községben „olajosok útja” elnevezéssel 5 emléktáblát állítottak az olajkutatások emlékére a fúrások helyszínein.
2001-es népszámláláskor a település lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát, ezt az arányt csak az utóbbi években betelepültek létszáma árnyalja.
Az idei nyár újdonsága a 2020. július 26-án átadott Szűz Mária-keresztút. A tizenöt stációból álló Mária-kálvária ebben a formában, és a stációk összeállításában is eddig egyedüli a világon, Jézus anyjának szenvedéseit ábrázoló felszentelt emlékhely remények szerint a Közép-Európán átívelő Mária-út-hálózatnak is része lehet majd.