Budavári Sikló

A Budavári Sikló (korábban Budai Hegypálya) egy különleges vasút, ami a Budavári Palota megközelítésének egyik eszköze, Buda Duna-parti látképének szerves részeként 1987 óta az UNESCO Világörökség listáján is szerepel. A Clark Ádám téren, a Széchenyi Lánchíd budai hídfőjénél, az Alagút Duna-parti torkolata közelében van az alsó állomása, a felső pedig a Szent György téren, a Budavári Palota és a Sándor-palota között.

Az eredetileg gőzüzemű Siklót Széchenyi Ödönnek, Széchenyi István gróf fiának a kezdeményezésére építették 1868 és 1870 között. Széchenyi Ödön a Lyonban látott példa nyomán tette meg javaslatát, hogy a Várhegy lejtőjére gőzhajtással működtetett kötélvontatású vasút épüljön. A terveket Wohlfahrt Henrik készítette. 1870. március 2-án avatták fel második ilyen szerkezetként Európában. Hetvenöt éven át jól működött a különleges közlekedési eszköz, csodálatos panorámát kínálva a város pesti oldaláról. Nagy forgalmat bonyolított le: 1873-ban már 1,5 millió utast szállított. Az eredeti sikló is két kocsival működött, ezekben egyenként három-három fülke volt: a két szélső II. osztályú besorolású részen 8-8, a középső I. osztályú részen 6 ülőhellyel. Mai fogalmakkal kifejezve a Budai Hegypálya igazi tömegközlekedési eszköz volt.  A várban csak 1928-ban indult meg az autóbusz-közlekedés, de addigra a turisták megkedvelték, így forgalma nem csökkent.

A második világháborúban súlyosan megrongálódott, a felső épületet és az ottani kocsit légibomba pusztította el, az alsó épület és a gőzgép épen maradt. A helyreállítás helyett a BSZKRT 1948–49-ben a sikló romjait eltakarította, berendezéseit széthordatta, mivel a Budai Várnegyed közlekedését autóbuszokkal kívánta megoldani. Üzemelése az 1985. évi teljes körű rekonstrukcióig szünetelt. Ez idő alatt több elképzelés is napvilágot látott: 1962-ben építését vették tervbe, a következő évben mozgólépcsővel helyettesítették volna, majd 1965-ben ismét fel kívánták újítani, ami végül lekerült a napirendről. Ezt követően alakult meg az ún. „Sikló Bizottság”, melynek köszönhetően terv készült a helyreállításról, amit a kormány gazdasági bizottsága 1968-ban jóvá is hagyott. Ennek ellenére 1972-ig nem történt semmi, ekkor újabb terv készült, amit 6 év szünet követett. 1978-ban ismét készült egy terv, majd két év múlva még egy. Végül a felújítást egy „társadalmi munkában készült terv” alapján a BKV-ra bízták. 1975. április 4-től az átadásig Ikarus 211-es típusú autóbuszokkal pótolták, melyek a Clark Ádám tér és a Budavári Palota között jártak „V” jelzéssel. A Siklót hosszas várakozás után 1986. június 4-én nyitották meg ismét.

A pálya hosszúsága 95 méter. Az alsó és felső állomás közti szintkülönbség 50 méter. A Sikló két kocsija ingajelleggel van összekötve. Miközben az egyik kocsi felfelé indul, a másik lefelé szállít utasokat. Kocsinként egyszerre 24 utast tud szállítani. A jelenlegi szerkezet 3 m/s sebességűre lett kiépítve; de ezt a tempót 1988-ban az utasok kérésére a felére csökkentették. A Sikló is normál nyomtávolságú (1435 mm) vasúti jármű. A mai járművek alvázait régi BHÉV alkatrészekből építették; a csapágyfedelek feliratai is erről tanúskodnak. Az eredeti gőzüzemű gépház az alsó végállomáson volt. A szerkezetet jelenleg egy elektromos motor működteti a felső végállomás alatti gépteremből. A mai kocsinak neve és pályaszáma is van. Az Alagút felőli északi pályán a BS1 „Margit”, a déli oldalon a BS2 „Gellért” közlekedik.

A jármű a megnyitás óta naponta 7:30 és 22:00 között szállítja az utasokat. Minden páratlan hét hétfőjén karbantartást végeznek a szakemberek, de ilyenkor is a téli időszakban 15 órakor, forgalmasabb időben 9 óra környékén már igénybe vehető a közlekedési eszköz. A kéthetenként esedékes karbantartáson kívül tavasszal és ősszel általában 5-5 napra áll le a közlekedés, hogy az aktuális munkákat el tudják végezni.

Comments

comments

Visit Us On Facebook