Amalfi, Positano, Smaragd-barlang

Amalfi a meredek sziklafalak közé, a Chiarito patak által létrehozott völgybe települt.A város volt az első a négy tengeri köztársaság közül Genova, Pisa és Velence mellett. Saját negyedük is volt az Aranyszarv-öböl partján fekvő nagyvárosban Konsatntinápolyban. A kereskedők nagy hajózási tapasztalatnak köszönhetően az amalfiak megalkották a Tabula Amalphitanát, a világ első hajózási törvénykönyvét, amellyel a rivális tengeri hatalmak elismerését is kivívták. A 66 fejezetből álló táblák latin nyelven íródtak, az első olyan törvénygyűjtemény, amely a tengerre szálló hajósok jogait és kötelességeit szabályozza.

Amalfi kereskedői raktárakat tartottak fenn Alexandriában, Antiokheiában és Jeruzsálemben, az utóbbi helyen 1048-ban általuk alapított Szent János-kórházból eredeztetik a johanniták rendjét. A legendák szerint a város Héraklész egyik szerelme, egy Amalphi nevű nimfa után kapta a nevét, akit ezen a vidéken temettek el.

A Szent András-katedrális a város legimpozánsabb épülete. Az épületegyüttes részét képezi  a másik templom, a kripta, a monumentális lépcső, az előcsarnokkal, a harangtoronnyal, valamint a kolostorral együtt. Amalfi már a 6. századtól kezdve Civitas episcoporum, azaz püspöki székhely volt. A katedrális történetének fontos állomása volt 1208, amikor itt helyezték el Szent András földi maradványait. 1728-ban épült fel az a ma is látható monumentális lépcsősor (62 lépcsőfok), amely a város főterét összeköti a katedrális bejáratával.

A város főterének (Piazza del Duomo) oldalán található a Szent András-díszkút, amely 1760 épült barokk stílusban. Kezdetben a katedrálissal szemben állt, később azonban áthelyezték ide. A kút talapzatát a helyiek mindig friss virággal díszítik, így köszönve meg védőszentjüknek, hogy 1544-ben megmentette a várost a szaracén kalózok fosztogatásától. A legendák szerint, amikor a lakosok meglátták a közeledő szaracén hajókat, imádkozni kezdtek Szent Andráshoz, aki megkönyörült rajtuk és hatalmas vihart kavart a tengeren, visszavonulásra kényszerítve a Szulejmán hírhedt Hayreddin pasát és seregét.

A város északi végében, a Chiarito által kialakított szurdokvölgyben található a Valle dei Mulini, azaz a Malmok völgye, amelynek érdekessége két, napjainkban is működő papírmalom: a Cavaliere és Amatruda. Amalfi virágkorában tizenhat papírmalom működött itt és a 19. századig ezek látták el a Nápolyi Királyságot papírral. A papírkészítés művészetét és történetét a helyi Papírmúzeum mutatja be.

Amalfi a limoncello (citromlikőr)-gyártás másik nagy központja, ugyanis a legjobb citromfajták az Amalfi-parton teremnek. A legízesebb citromfajta a sfusato amalfitano, amelyet nemesítéssel állítottak elő.

Positano 1997 óta a világörökség részeként számon tartott városka, abban hasonlít Monacora, hogy szükség van a jó kondira, mivel a település a hegyoldalba épült. Szerpentines sikátorokon, néhol sétányszélességű lépcsőkön fedezhetjük fel a látnivalókat.

A település eredetére vonatkozóan nincsenek pontos adatok. Neve valószínűleg a latin pausa szóból ered, aminek jelentése pihenőhely. A helyi hagyományok szerint a partok előtt egy szaracén hajó haladt lopott értékes egyházi kincsekkel többek között egy Madonna-szoborral. Amikor a mai Positano elé ért a hajó a szobor megszólalt és megpihenésre szólította fel a hajósokat.

Hosszú ideig Amalfi riválisa volt a hajógyártásban, itt épültek meg többek közt a szicíliai vecsernye leverésére bevetett hadihajók. A 19. század közepére lakosságának több mint felét elveszítette (főleg az Egyesült Államokba vándoroltak ki).

Az 1950-es évektől kezdte el nagy számban vonzani a turistákat, különösen azután, hogy John Steinbeck 1953 májusában esszét közölt Positanóról. „Positano mélyre hatol” – írta Steinbeck. „Álomhely, amely nem tűnik valóságosnak, amíg ott vagy, de hívogatóan valóságossá válik, ha elhagytad.”

A Capo Conca öblétől nyugatra, Positano és Amalfi között rejtőzik Conca de Marini festői környezetében a  Smaragd-barlang. A főútról kb. 350 lépcsőn, illetve lifttel lehet megközelíteni, vagy kirándulóhajóval érkeznek ide a látogatók. A barlang belsejében a Caprin található Kék-barlanghoz hasonló fényvisszaverődés jelenség figyelhető meg, ám itt a fénytörés következtében a napfény smaragdzöldre festi a barlang vizét és belsejét. A félig vízalatti karsztbarlangot 1932-ben fedezte fel Luigi Buonocore, helyi tengerész. A 60 méter hosszú, 30 méter széles, 24 m magas cseppkőbarlangot 12 személyes csónakokkal jártuk körbe. A mi evezősünk jókedvében az O, Sole Mio-val színesítette előadását.

Ha kedvet kaptál a tartalmas kiránduláshoz kattints a www.rolitura.hu oldalra, a részletekért!

Comments

comments