Nápoly, város a Vezúv tövében

Nápolyt látni és meghalni! – a szállóige szerint, de én azt mondanám Nápolyt látni, és többször visszatérni. A mélykék öböl, hátterében a Vezúvval, a pókhálószerű szűk sikátorok, a színes házak és a száradó ruhák orgiája,  ez mind Nápoly magával ragadó sajátossága. Egy nap alatt ízelítőt kaphatunk a város kincseiből, így újbóli ottlétünkkor érdemes mindig újabb látnivalókat felfedezni. Néhány ezek közül a teljesség igénye nélkül.

Castel Nuovo – az Új vár Nápoly egyik jelképe, mely a 13. században   épült, I. Károly szicíliai király építette. Mai külsejét az Anjou ház kihalását követően nyerte el, I. Aragóniai Alfonz ugyanis átépítette, bevonulása emlékére pedig felépítette a diadalkaput. A diadalíven látható márvány dombormű a király ünnepi bevonulását ábrázolja.  1995 óta az UNESCO Világörökség részét képezi.

Nápoly legnagyobb tere a Népszavazás tér (Piazza del Plebiscito), nevét onnan kapta, hogy a nép itt szavazta meg 1860-ban Garibaldival az élen az egységes Olaszországhoz való csatlakozást. A tér egyik oldalán a Királyi Palotát látjuk, amely a 17. században épült, a másik oldalon pedig a 19. századi San Francesco di Paola templom áll.

A Galleria Umberto 1887–91 között, milánói mintára épült elegáns passzázs, a városi polgárság kedvelt találkozóhelye volt.

A Tojásvár (Castel dell’Ovo) nevét onnan kapta, hogy a legenda szerint Vergilius egy bűvös tojást tett a vár egyik szobájában egy vaskalitkába és azt állította, ha a tojás eltörik, akkor a vár urának és a város lakóinak katasztrófákkal kell szembenézniük, de amíg épségben van, az uralkodót és a várost is megvédi a tojás.

A város legmagasabb pontján fekszik a középkori erőd (Castel Sant’Elmo) , így a panoráma innen lenyűgöző a Nápolyi-öbölre. A Piazza Montesanton lévő siklóállomástól lehet siklóval felmenni a Morghen állomásig, majd onnan ki lesz táblázva a vár.

Santa Chiara Bazilika és kolostort Anjou Károly és felesége, Aragóniai Sancha hozta létre, 1310–40 között épült fel és ez lett az Anjouk temetkezési helye is. A komplexum leglátványosabb része a kolostorudvar, melynek padjait, kútjait és oszlopait sárga mintás majolika lapok fedik, melyeket egy apácává lett festőművész hölgy készített.

A Fátyolos Krisztus a világ talán egyik legkülönlegesebb műalkotása. A Sansevero-kápolnában lévő márványból faragott Krisztus szobrot  1753-ban készítette Giuseppe Sanmartino szobrászmester. A lepel alatt fekvő megkínzott test minden apró részlete jól megfigyelhető; az arcvonások,  keresztre feszítés okozta sebek, a kiálló bordák. A szobor rendkívül drámai módon mutatja be Krisztus szenvedését az emberek számára.

Sfogliatelle. Ha Nápolyban járunk a pizzán kívül érdemes megkóstolni Sfogliatelle kagyló formára hajtogatott, töltött levelestészta édességet. A vékonyra nyújtott tésztát feltekerik, szeleteket vágnak belőle, amelyeket egyesével formáznak és töltenek meg édes vagy sós töltelékkel. A töltelék lehet ricotta sajt, mazsola, cukor, fahéj, tojás és kandírozott, vagy egyéb gyümölcs,  de használhatnak vaníliakrémet és szirupos cseresznyét is.

A pizza neve eredetileg különféle, kelt tészta alapú ételeket jelentett, valószínűleg a picea szóból ered, mely a latin pincere (összegyúrni) szóból származik.  Már az ókorban is ismerték, ám a maihoz hasonló feltétek csak a 18. század végére terjedtek el, hisz  a paradicsomot vagy az indiai vízibivalyt, -melynek tejéből az igazi mozzarella készül- még nem ismerték Európában. A modern pizza feltalálását a nápolyi Raffaele Espositónak tulajdonítják, aki  1889-ben a szavojai I. Umberto király és Margherita di Savoia királyné látogatása alkalmából különleges pizzát készített. A pizza az olasz nemzeti színekben készült: zöld (bazsalikom), fehér (mozzarella) és piros (paradicsom), és a királynéról nevezte el.  A 19. században az olasz bevándorlók magukkal vitték a pizzakészítés mesterségét Amerikába, ahonnan az 1950-es években indult világhódító útjára.

Comments

comments