A vízszintes fák birodalma – Salabasina-árok

A Visegrádi-hegység és a Pilis határán, a Pomázt Pilisszentkereszttel összekötő országúton Pankos-tetőt (Kiskovácsi puszta) elhagyva, a Fülöp-kecskefarm melletti parkolónál hagytuk az autónkat. Már a 19. század végén felfigyeltek arra, hogy a közelben, egy facsoport között épületromok találhatók, egy kisebb magaslaton.

Erre, a Ciszterci kolostor-rom felé haladtunk egy földúton, aminek a szélén a fűben a napsütés és az eső előcsalta az első gombákat.

Párszáz méteres sétát követően északra fordultunk és egy ligetes erdőn keresztül közelítettünk az igaz kaland kiinduló pontjához.

A terület több mint 200 millió éven keresztül változatos, főleg tengeri, részben szárazföldi üledékképződés színtere volt. Mai arculatát azonban a középső miocénkori vulkanizmus alakította ki.

A kisebb vulkáni kúpok és lakkolitok mellett egy hatalmas kaldera azonosítható, – a Dobogó-kői gerincív, ami az Urak asztalán át egészen a Nagyvillámig húzódik, andezitből épül fel, de néhol a későbbi jégkorszaki löszfelhalmozódás is megfigyelhető.

A kanyon mélyén valamikor turistaút vezetett, de az utóbbi évtizedek mega-viharai során bedőlt fák miatt az erdőgazdaság járhatatlannak minősítette.

Egy friss erdészeti út halad itt, amelyhez 5-6 m magas kőgátat építettek, mely hidat biztosít az útnak. Ha ezt megtaláltuk, akkor megvan a szurdok bejárata.

A vadregényes, vízszintes fák birodalmában a természet az úr. A régi korhadt törzseket benőtte az aljnövényzet, a mohás szikláknak, üregeknek misztikus hatást kölcsönöz a félhomály. A szurdok helyenként 2-3 méterre szűkül össze, a 10-15 méteres „falak” miatt szinte mindig hűvös van. Az óriási kövek, patak-meder, kidől fák, vízesések megmászása körültekintést igényel, jól záródó, vízálló túrabakancs szükséges!

A szurdok egy idő után Y alakban kettéválik, a jobb oldali ágon egy rövid, viszonylag könnyű terepen juthatunk ki a szurdokból. Mi a baloldalit választottuk, így tovább folytatódott a sziklákkal szabdalt keresztfás árok, egy újabb kőlépcsővel.

Egy darabon megszaporodtak az egykori túrautat jelző, de már alaposan lekopott piros kör jelzések. A kalandos erőpróba több mint fél kilométeren keresztül kíséri utunkat, de végül szelídebb, lankás hegyoldalak között, a Salabasina-kút előtt térünk rá a piros sávra. Itt, az erdei kávézóban elkortyolgattuk az elengedhetetlen kotyogó-feketénket.

A Farkas-gödör, Klanác alatt, Száraz Klanácnál délre elhagyjuk a piros sávot, ahonnan majdnem nyílegyenes föld út visz le egészen a műútig. Azt hittük, hogy egy nagy kanyart le tudunk csípni, de sajnos a szurdok-patakot és a duzzasztott tavat nem tudtuk megkerülni. Hogy ne kelljen majd egy kilométert aszfalton haladni, a szomszédos mező szélén bandukoltunk vissza a kocsinkig.

Szádeczky-Kardoss Géza, aki minden tud a Pilis helynevekről, eképp magyarázza a Salabasina nevet: “A Salabasina nevének első fele (Sala) a bükki Szalajka-völgyhöz hasonlóan a szalajka, vagy más néven hamuzsírfőzés emlékét őrzi. A XVIII-XIX. században ezeken a helyeken az akkor még nagy kiterjedésű bükkösökben az üveghuták ellátására hamuzsírt főztek. A Salabasina helynév az első katonai felmérés idejében (az 1780-as években) kerülhetett a térképekre. Ebben az időben a nyomtatásban még nem terjedt el a kettős betűk használata. Így az “S” jelenthetett s-et, sz-et és zs-t is. A szöveg környezet határozta meg, hogyan kell ejteni. A későbbi térképeken aztán vagy átírták, vagy nem (a Szalajkát végül átírták, a Salabasinát nem). A bas az ó-török nyelvben fejet jelentett. Bulgáriában, a Balkán-hegységben, vagy Grúziában, a Kaukázusban a Karabas nevű hegy annyit jelent: Feketefej. A Salabasina azt jelenti, hogy hajdan a völgy fejében, vagyis a völgy felső végében hamuzsírt főztek.”

Comments

comments